10 tipp az élvezetesebb futáshoz és a gyorsabb regenerálódáshoz

Hányszor történt már meg veled, hogy futás után úgy érezted, a lábaid mázsás súlyúak lettek és betonná szilárdultak? Gondolom nem egyszer, pedig tudsz tenni ellene. Kényeztesd a lábaid futás előtt, közben, és után, hogy élvezetesebb legyen az edzés, növelni tudd a teljesítményed, felgyorsítsd a regenerálódást.

Futó

Futás előtti teendők:

1. Nagy étkezések után ne akarj rögtön futni menni, várj vele legalább három órát. Közvetlenül a futás előtt csak olyat egyél, amit gyorsan meg tud emészteni és energiává alakítani a szervezeted, például banánt, pár kanál mézet, vagy egy marék aszalt gyümölcsöt. Egy futó táplálkozásának fontos részét képezik az étrend-kiegészítők is, hiszen sokkal több fehérjére, ásványi anyagra, nyomelemre, és vitaminra van szüksége, mint egy átlag szervezetnek.

2. Igyál sok vizet (kb. 1,5-2 litert) mielőtt útnak indulsz, hogy megelőzd a kiszáradást. Ha hosszú távot fogsz lefutni, jobb ha viszel magaddal folyadékot, hogy megelőzd a dehidratáltságot. Megállni egy csapnál, egy kútnál, vagy egy boltnál nem szerencsés, mert a görcs könnyen összehúzhatja az izmaid, főleg meleg időben.

3. Melegítsd be az izmaid, hogy könnyen és lazán menjen a futás. Ilyenkor ne csak a lábaidra koncentrál, attól hogy futásról van szó, még minden izmod mozog, dolgozik. Kezdd a bemelegítést mindig fentről lefelé (fejkörzés, karnyújtás, csípőkörzés, lábnyújtás, bokamelegítés, és így tovább).

4. Kezdd a futást lassú tempóban, akár egy rövid sétával, majd fokozatosan gyorsíts mindaddig, míg kényelmesnek érzed, nem pedig megerőltetőnek.

5. Mindig ellenőrizd a futócipődet, mivel egy idő után elkopnak, nem tartják rendesen a lábakat. Ha ezt tapasztalod, cseréld le egy újra, hiszen csak így lehetsz biztos abban, hogy nem árt a bokádnak, a térdednek vagy a talpadnak.

Futás utáni teendők:

6. A futás végén várj 3-5 percet, hogy kifújd magad. Ne ülj be rögtön az autódba, hogy elmenj dolgozni, vagy vásárolni, és ne is dobd le magad a kanapéra pihenni! Kezdj el nyújtani, hogy a tejsav, ami felgyűlt az izomzatban kikerüljön a véráramba és fel tudjon szívódni (megelőzve ezzel az izomláz kialakulását).

7. Vegyél egy forró fürdőt vagy ha van lehetőséged, ülj be egy pezsgőfürdőbe. Áztasd a lábad, melegítsd az izmokat, hogy azok visszanyerjék eredeti formájukat. A zuhany nem működik olyan jól, mint a fürdő, de azért a lábadnak az is jót tesz.

8. Végezz el egy egyszerű gyakorlatot, ami után úgy fogod érezni, mintha kicserélték volna a lábaid. Fürdés előtt vagy után, feküdj hanyatt, a lábaid legyenek függőlegesen és támaszd őket a falnak, maradj így kb. 4 percig, majd állj fel.

9. Az edzés utáni első étkezésed legyen tele fehérjével, vitaminnal, ásványi anyaggal. Készíts például egy nagy adag salátát, friss zöldségekkel!

10. Függetlenül attól, hogy rendszeresen futsz, vagy csak alkalmanként, akkor is igyál minél több tiszta vizet. Körülbelül napi 10 pohárral (nem egyszerre, hanem elosztva).

A legidegesítőbb Facebook ismerősök

A Facebook, mint egy huszonegyedik századi betegség, próbál véget vetni minden emberi személyes interakciónak ember és ember között. Hogyan csinálja ezt? Először is lassan, de biztos, minden eddig normális embert átalakít valamiféle zombivá, akik aztán megmutatják az igazi énjüket. Ezeket jobb mielőbb száműzni saját életünkből, nehogy minket is elkapjon a kór.

Dislike

Ha neked is van olyan “barátod”, akit gondolkodás nélkül be tudnál sorolni a lentebb felsorolt típusok valamelyikébe, lehet ideje alaposabban megfontolnod, hogy továbbra is követed-e az állapotfrissítéseit, illetve a bejegyzéseit.

1. A fotográfus: ezeknek az embereknek talán azt mondta egyszer valaki, hogy hihetetlenül fantasztikus fotókat készít, és ami a legnagyobb baj, hogy ők ezt el is hitték magukról. Emiatt pedig minden egyes kis apróságot lefotóz és albumba rendez, amit aztán mindenki számára megoszt a közösségi oldalon. Az igazság az, hogy ha tényleg annyira tehetségesek lennének, akkor a lájk gyűjtögetés helyett, már rég milliomosok lennének.

2. Aki minden posztjába betaggel: nem számít, hogy tényleg együtt voltatok valahol, együtt csináltatok valamit, ő minden fotón és posztban megjelöl téged. Valószínűleg azért, hogy még több lájkot kapjon, vagy hogy ne érezd azt, hogy kimaradsz valamiből. Pedig néha jobb lenne, ugye?

3. A síró királynő: ezek a nők tipikusan azok, akik bármin tudnak sírni: egy szomorú filmen, egy dalon, egy letört körmön, vagy azon, hogy véget ért a kapcsolata 3 hónappal ezelőtt. Az ilyenek ellen nincs mit tenni, ők valószínűleg a való világban is ilyenek, csak azt nem érti senki, hogy ezeket az ügyeket miért kell mindenkivel megosztani? Talán, hogy minél többen sajnálják őket?

4. Aki mindent megoszt, amit csak megeszik: ezek az emberek azok közé tartoznak, akik túl sok információt osztanak meg az interneten (lásd a 9. pontban), azaz kimondottan egy dologra koncentrálva, az élelmiszerekre és kész ételekre, italokra. A profiljukat nézegetve legalább 5000 különböző étel fotót láthatsz, de vajon miért teszik ezt? Talán azért, hogy bebizonyítsák a világnak milyen jól tudnak főzni és tálalni? Ha igen, jobban járna inkább ha minden ismerősét meghívná egy ebédre vagy vacsorára.

5. A filozofikus: talán ez az egyik legbosszantóbb mind közül. Ezek az emberek minden nap megható, elgondolkodtató idézeteket pakolnak ki (Platóntól, Arisztotelésztől, vagy Thalésztől) az üzenőfalra, úgy, hogy közben soha nem olvastak tőlük egyetlen könyvet sem. A céljuk csupán hogy felkeltsék a figyelmedet, azt hidd róluk, hogy okosak, pedig nem.

6. A dühös típus: ez a fajta Facebook ismerős utálja az életet, pontosabban haragszik rá, valamilyen oknál fogva. Ezt általában úgy kommunikálják le, hogy kiraknak egy szomorú, vagy egy dühös smile-t, vagy kiírják, hogy: “Utálom az életem!”. Mire te rákérdezel, hogy mi a baj, ők csak küldenek egy újabb smile-t válaszként, vagy azt hogy: “Semmi!”.

7. Aki minden nap lecseréli a profilképét: ezeknek az embereknek valószínűleg semmi jobb dolguk nincs, mint naponta hússzor lefotózni magukat, és lecserélni a profilképüket, és minél több lájkot bezsebelni, hogy ezzel is fényesítsék egójukat.

8. Aki mindenhova meghív: nem számít, hogy te az Északi-sarkon, ő meg a Déli-sarkon él, annyira izgatott egy-egy party miatt, hogy minden ismerősét meghívja teljesen feleslegesen. Nem látja, hogy az esélye annak, hogy te megjelensz azon az eseményes, egyenlő a nullával.

9. Aki TÚL SOK információt oszt meg a világgal: tudod, hogy hány órakor kel fel, mit reggelizik, milyen ruhát vesz fel aznap, milyen színű a kedvenc cipője, mekkora a ruha mérete, hol vacsorázott 2 hete a barátaival, melyik a kedvenc filmje, milyen zenét hallgat…. ugye jobb, ha nem soroljuk tovább. Ezek az emberek nem hírességek, mégis a Facebooknak “hála” mindent tudsz róluk, mert azt hiszik, hogy ezekre az információkra mindenki kíváncsi. Tévednek.

10. A “szerény”: az emberek ezen csoportja a síró királynők, a trollok, illetve azok kombinációja, akik minden nap profilképet váltanak. Az esetek 99%-ában ők azzal töltenek el napi 5-6 órát, hogy tökéletes képet készítsenek magukról. Ezt a képet aztán azzal a szöveggel osztják meg, hogy: “Úristen, ma borzalmas napom volt, utálom magam!”. Mindezt azért hogy rengeteg bókot, dicséretet és lájkot kapjanak. Ó, szegénykék…!

Fáj a háta? Tegyen ellene!

Ha valaki sokat ül íróasztalnál, varrógépnél, autóban, vagy épp ellenkezőleg, túl sokat fekszik, akkor nagy valószínűséggel arra fog panaszkodni, hogy fáj a háta. Ilyenkor segítség, ha felállunk, nyújtózkodunk, kicsit átmozgatjuk magunkat. Ettől már csak az a jobb, ha egy szuper masszázst kapunk.

Masszázs

Általában már néhány alkalom sokat javít a testtartáson, átmozgatja, lazítja izmainkat, és így megszűnhet a hátfájásunk. Az ilyen “egyszerűbb” eseteknél, az orvosok is úszást, masszázst, gyógytornát javasolnak. Hiszen a helytelen testtartás, egyirányú terhelés, rossz, megerőltető mozdulat kiváltotta hátfájás a fent leírtakkal megszüntethető.

Figyelnünk kell azonban magunkra, mert hátfájásunk kiújulhat pl. egy újabb rossz mozdulat miatt. Meg kell tanulnunk kímélni gerincünket. Egy nehezebb tárgyat a földről úgy vegyünk fel, hogy leguggolunk, és úgy emeljük, mert így a lábunkat, és nem a gerincünket terheljük. Már az ébredés utáni felkelésnél is javasolt oldalra fordulni, és onnan felemelkedni ülő helyzetbe. Ha pedig több órán át kell ülőmunkát végeznünk, akkor fontos a szék beállítása. Fontos, hogy húzzuk ki magunkat, talpaink a talajon támaszkodjanak, fenekünket toljuk teljesen hátra, a háttámla pedig a gerincoszlop alsó részét támassza.

A hátfájás okainál meg kell még említenünk az elhízást is, hiszen a túlsúly cipelése is fokozottan igénybe veszi izmainkat, gerincünket. A fogyást elő lehet segíteni kavitációs zsírbontással, amit masszázsszalonban tudunk igénybe venni. Ez tulajdonképpen ultrahangos kezelés, ami a zsírsejteket körülvevő vékony membránokat töri szét, így elősegíti a felesleges zsír távozását.
Sajnos vannak olyan esetek, amikor a mozgás nem segít. Ha a fájdalom kitartóan fenn áll, további szakorvosi (reuma, röntgen, CT,…), és labor vizsgálatokra lehet szükség. A háttérben lehet gyulladás (gyógyszerrel kezelhető), kopás, vagy gerincsérv (itt már esetleg csak műtéttel lehet segíteni), vagy lehet pszichés oka is (ilyenkor pszichológus segítsége kell).
Viszont ha valaki versenyszerűen sportol, az Ő izmai, ízületei extra terhelésnek vannak kitéve, neki azért van szüksége orvosi ellenőrzésre, speciális sportmasszázsra (ilyen típusú masszázst kaphat egy sportoló például Budapesten a Blaha Lujza térnél). Az izmoknak ellenállóknak kell lenniük, tudniuk kell regenerálódni.

Professzionális fogtisztítás, fogkő eltávolítás

Lepedék és fogkő, az ínybetegségek leggyakoribb forrásai. Ha nem távolítjuk el őket megfelelő időben és módon, fogíny-, illetve fogágygyulladás alakulhat ki. Ez utóbbi már nagyon súlyosnak számít, ezért jobb megelőzni. Azonban mielőtt arról beszélnénk, hogy mit lehet ezek ellen tenni, ismerjük meg kialakulásuk okát.

A szájüregben sokféle anyag (étel, ital) rárakódhat fogaink felszínére, ezt hívjuk lepedéknek. Ezt a ragacsos réteget a fogfelszínen nagy részben baktériumok alkotják. Ha ebben mészkő rakódik le, akkor egy keményebb anyag keletkezik, amit már egyszerű fogmosással nem tudunk eltávolítani, ez pedig nem más mint a fogkő. Ez alapjában véve nem látható, viszont a színezőanyagot tartalmazó italok (pl.: kávé, tea, kóla), illetve a dohányzás sárgás-barnás, szürkés árnyalatot adhatnak neki.

Fogselyem
Tehát, ha a lepedéket nem távolítjuk el időben, fogkő alakul ki, ennek barázdás felszíne pedig az íny alá kerülve gyulladást válthat ki, mely kellemetlen, csúnya, és fájdalmas érzést okoz. De van megoldás!

Egyszerű tippek a lepedék megelőzésére:
– naponta többször, alaposan mossunk fogat
– használjunk fogköz tisztító eszközöket (pl.: fogselymet)
– fogyasszunk kevesebb cukrot, illetve tapadós szénhidrátot tartalmazó ételt

A javasolt évi (minimum) kétszeri fogorvosi látogatás során nyugodtan kérdezzünk rá, hogy szükséges-e számunkra komolyabb, ultrahangos fogkő eltávolításra. Ne sajnáljunk rá se pénzt, se időt, hiszen ezzel megelőzhetjük az esetleges fogvesztést is!

Hogyan zajlik az ultrahangos fogkő eltávolítás?

A gép a benne található kristályt rezegteti, mely a fogfelszínhez érve gyorsan és hatékonyan szedi le a kemény fogkövet. Amennyiben íny alatti, finomabb munkára is szükség van, azt a fogorvos már kézi eszközökkel végzi.
A beavatkozás után érdemes polírozást is kérni, mivel a sima fogakon nehezebben tapadnak meg a baktériumok. Az eredmény pedig így egy ragyogóan csillogó, sima felszínű fogsor lesz.

Mennyire fájdalmas az eltávolítás?

Ha csak felszíni fogkő eltávolításról van szó, az egyáltalán nem fáj. Ráadásul az egész ínyünket Lidocaint tartalmazó érzéstelenítő spray-vel kezelik előtte. Enyhe vérzés a gyulladt íny körül keletkezhet, de az sem számottevő.

Milyen következményekkel jár?

Az eljárás után 1-2 napig érzékenyek lehetnek fogaink édesre, melegre hidegre, stb. De megfelelő táplálkozással, illetve fogkrém használatával ez hamar megszüntethető. Hogy milyen hamar keletkezik újra fogkő, az pedig nagyban függ a szájhigiéniás szokásainktól és táplálkozásunktól.

Íme egy rövid összefoglaló videó a fogkő eltávolításról, melyet a MindentMent fogorvosi rendelő szakemberei állítottak össze:

Anya, mesélsz? – A népmesék haszna és öröme

Mesék babáknak
Közös olvasás
A kisgyermek már nagyon korán fogékony a szülő meséjére. Mielőtt még a szavakat megértené, figyelni kezd a hangsúlyokra, arcjátékra, gesztusokra, az érzelmek kifejezésmódjaira. Kis arcocskájával önkéntelenül utánozza a mesélőt. Később előkerülnek a lapozgatós könyvecskék és a baba világa tágulni kezd. A képeken megtalálhatja a már ismerős tárgyakat, állatokat, de olyanokat is, amit élőben nem, vagy csak nagyon ritkán látott. Ez az élmény teszi annyira érdekessé az olvasást később is: az ismerős világ kiegészül egy új, ismeretlen dolgokkal teli történettel. Mikor a pici két év körül jár, lassan képes lesz apró történetek befogadására. Ez még nem a nagy tündérmesék korszaka. Ilyenkor szívesen hallgatnak a gyerekek történeteket saját családjukról. Az is nagyon tetszik nekik, mikor este anya vagy apa elmeséli a nap történéseit. A meséknek nem kell bonyolultnak, szeretágazónak lenniük ahhoz, hogy a kicsik izgalmasnak találják őket. Sőt, ebben a korban a rövid, néhány szereplős történeteket szeretik a legjobban. Ekkor és még később is nagyon jó, ha a szülő fejből mesél. Lehet a meséknek egy állandó szereplője, egy kis állat, vagy egy “másik kisfiú”, aki megszemélyesíti a mese hallgatóját. Például kisgyermekünk nem fogadott szót, ezért egy pohár eltörött. Aznap mesélhetünk neki a kis medvebocsról, aki egyszer eltört egy tányért. A mesében ne legyen ítélet, vagy burkolt szidás, egyszerűen csak mondjuk el, mi történt. Ezzel segítünk gyermekünknek feldolgozni az eseményeket.

Mesék nagyobbacskáknak

Mikor a gyermek nagyóvodás korba ér, eljön a népmesék ideje. Első sorban magyar népmeséket meséljünk, hiszen ez az a világ, amit a gyermek és a mesélő szülő legjobban ismer. (Természetesen mesélhetjük más népek történeteit is, de tapasztalni fogjuk, hogy egy afrikai, vagy távolkeleti mese szerkezete és a szereplők észjárása teljesen különbözik a miénktől. Ennek a befogadására csak később, iskolás korban lesz elég érett a kicsinyünk.)
Kezdjük egyszerűbb, rövid, vidám történetekkel és fokozatosan haladjunk a bonyolultabb, sokszereplős, hosszú történetek felé. A gyermekek egy idő után megismerik a mesék logikáját, jobban tudnak összpontosítani a különleges eseményekre. Figyeljünk a gyermek egyéni érzékenységére, előfordulhat, hogy valami nagyon megrázza, például egy állat halála, a mesebeli szülő kegyetlensége, vagy különlegesen veszélyes szereplő felbukkanása. Ilyenkor hagyjuk, hogy kisírja, kibeszélje magát és tegyük egy időre félre azt a mesét. Később azonban mindenképpen vegyük elő újra, hiszen így adunk alkalmat arra, hogy a gyermek legyőzze szorongásait.

Miért pont népmesét?

A népmesék évszázadok alatt váltak olyanná, ahogy ma ismerjük őket. Történetük falusi, az életet jól ismerő mesélőkön keresztül formálódott, akik hol fordulatokat vettek el belőle, hol újabb motívumokat adtak hozzá. A népmese hasonló egy tökéletesre csiszolt kavicshoz, amit a folyó hosszú éveken keresztül sodort magával. A szereplők sorsán keresztül helyes és helytelen magatartásmódok, megoldási kulcsok vésődnek be a gyermekek világába. Ez a tanulási mód semmi máshoz nem hasonlítható. A gyermek a mese hallgatása közben emelkedett érzelmi állapotba kerül, ez által kitörölhetetlenül megmaradnak benne a szereplők sorsfordulatai. A hősök kitartása, ahogy reménytelen feladatokat is megoldanak, a jószívűség fontossága, az a tapasztalat, hogy a legkisebb, legszegényebb fiúcskából is lehet király, mind fontos alapjai az élethez vett bátorságnak. A népmesék nem mondanak sem többet, sem kevesebbet a szükségesnél. Általuk az egész életre megkapjuk az útravalót, mint a hamuba sült pogácsát.

Lélegezz mélyeket!

Aki 20, vagy több évvel ezelőtt élte boldog gyermekkorát, biztosan átesett néhány házi praktikán betegségeinek alkalmából. Ezek közül széles körben az inhalálás volt a legkevésbé tolerált módszer. Az ember hozzátartózója, leginkább a nagymamája, felforralt egy teáskannányi vizet, tálba rakott egy marék kamillavirágot, leforrázta, majd felszólította a mindenkori náthás unokát, hogy hajoljon a gőz fölé és lélegezzen mélyeket. A gyanútlan gyermek egy vastag törölközővel lett leborítva, ami alatt nem csak meggyógyult, hanem puhára is párolódott. Az inhalálás után egyébként tömegével távozott a váladék és a friss levegőn az ember hirtelen tényleg úgy érezte, hogy inkább meggyógyul, minthogy ezt a tortúrát még egyszer végig kelljen szenvednie.
Az inhalálás azonban valóban hasznos, de hála a tudománynak, ma már nem kell törölközővel a fejünkön hosszú percekig ücsörögnünk a forró kamillatea fölött.
Lélegezz nagyokat
A kamillateás tál és a törölköző helyét átvették a gépi inhalátorok, melyek könnyen beszerezhetők a webáruházakból. Az inhaláció lényege, hogy a hatóanyagot belélegezzük, legyen az gyógyszer, vagy egyszerű só, esetleg gyógyvíz. A felső-és alsó légutak megbetegedéseire, sőt, az őszi időszakban megelőzési célra is használják. Nagyon hatékony megoldás, mivel a gyógyító anyag közvetlenül a megbetegedett szerveken, tehát a tüdőkön, légutakon fejtheti ki hatását. A gyógyszer nem halad át a tápcsatornán, az anyagok maradéktalanul felszívódnak, még akkor is, ha a beteg egyébként emésztőrendszeri panaszoktól is szenved. A köhögés sokféle típusában lehet hatékony a terápia, akár a gyógyszeres kezelés kiegészítéseként. Jótékony hatását megtapasztalták már arcüreggyulladásban, gégegyulladásban, kruppos tünetek esetén, sőt asztmában, krónikus hörghurutban is. Igen kevés mellékhatása van, ráadásul a gépi inhaláció pici babáknál és kevésbé toleráns óvodásoknál is alkalmazható eljárás. Nincs az a veszélye, hogy a kicsi magára zuttyantja a meleg teát, nem ér bele az orra a forró folyadékba, nem kezd el könnyezni a szeme, szóval összességében egy gyermek számára jobb megoldás. De hatékonyságát tudományosan is igazolni lehet: az alsó légutakba csak bizonyos részecskenagyság alatt ér el a gyógyszer, az inhalátorok pedig pontosan úgy vannak beállítva, hogy az egész légzésért felelős területen ideális méretű szemcsék oszoljanak el. Az ultrahangos inhalátorok gyakorlatilag zajtalanul működnek, így kicsiknél akár alvás közben is alkalmazhatók, hiszen a gyerekek nem minden esetben ébrednek fel a köhögésre.

Az inhalálás ideálisan 1-2 percig tart. Hosszú belégzés és rövid kilégzés az ajánlott, hogy a hatóanyagból minél több jusson a szervezetbe. Nem árt megtanulni az inhalátor helyes kezelését, ehhez nővér, vagy orvos segítsége ajánlott. Helytelen kezelés esetén ugyanis a gyógyszer nem kerül elég mélyre, vagy csak kevesebb jut el a kívánt helyre, mint amennyi a gyógyuláshoz szükséges.

Hogyan találj remek esküvői fotóst? Segítünk!

Az esküvőszervezés sok teendővel és stresszel jár. Olyan szolgáltatásokat kell igénybe venni, melyeket amúgy a hétköznapokban soha. Ott van például a ruhakölcsönzés, az autókölcsönzés, a helyszín kibérelése, a fotós felkérése, a nagy adag ételek kiválasztása, megrendelése, stb. Természetesen mind nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a Nagy Nap tökéletesen sikerüljön. A legfontosabb mégis, hogy profi esküvői fotóst találj, hiszen az általa készített esküvői képek lesznek az egyetlen kézzel fogható emlékeid a napról. Ezek a fotók fognak generációról-generációra öröklődni a családban, tehát a választást nem szabad félvárról venned.

Ötletes esküvői fotó

A következő lépések segítenek, hogy a legjobb fotográfust tudd kiválasztani a Nagy Nap megörökítésére:

1. Döntsd el milyen stílusú esküvői fotózást szeretnél! Hagyományos megközelítésből szeretnéd megörökíteni a pillanatot? Vagy inkább sok őszinte felvételt szeretnél, ahol olyan mintha észre sem vettétek volna, hogy titeket fotóztak? Esetleg olyan fotókat szeretnél, mint a divatmagazinokban, csupa csillogással megfűszerezve?

2. Döntsd el milyen szintű szolgáltatást szeretnél igénybe venni? Kimondottan csak a szertartásra keresel fotóst, vagy az előtte-utána pillanatokat is meg szeretnéd örökíteni (azaz külön helyszínen szeretnél portréfotókat készíttetni, illetve megörökíteni a vacsorát).

3. Döntse el körülbelül hány képet szeretne a szertartásról, illetve a vacsoráról. Ennek meghatározásával csökkentheti a kiadásokat. A legkisebb csomagban mondjuk 100-150 kép szerepel, de vannak, akik a legnagyobbat válasszák, így az ő esküvőjükről akár 2000-3000 kép is készülhet.

4. Húzd meg a felső határt az árban, ami általában a teljes esküvői költségvetés (maximum) 12%-a. Ezzel a lépéssel nagyon sok olyan fotóst húzhatsz ki a listádról, akiket amúgy nem engedhetnél meg magadnak.

5. Gondold végig hogyan, milyen formátumban fogod majd felhasználni a képeket! Készítesz belőlük egy albumot, küldesz majd minden vendégnek, vagy a közösségi portálokra szeretnéd kirakni őket? A legjobb, ha elkéred az összeset digitális formátumban, kiválasztod közülük a legjobbakat, esetleg a fotóst megkéred, hogy kicsit javítson rajtuk, majd amennyit szeretnél kinyomtatsz.

6. A szép kép még nem minden, szűkítsd a listát az alapján, amit az interneten találsz! Nézz utána az összes szóba jöhető szakembernek, keress utánuk blogokon, fórumokon, tudd meg, hogy az előző megrendelők mennyire voltak megelégedve velük!

7. Amennyiben már csak néhány név van a listán, keresd fel őket telefonon, így könnyen rájöhetsz egyezik-e a stílusotok, megérti-e, hogy mit szeretnél. Amennyiben szimpatikus kérdezd meg tőle, hogy az adott napon ráér-e. Ha nem, kérd, hogy ajánljon maga helyett valakit.

8. Azokkal, akiknek megfelel az időpont, egyeztess személyes találkozót is, hogy részletesen meg tudjátok beszélni a teendőket, az árat.

9. Végül gondoskodj róla, hogy a kiválasztott fotóssal legyen írásbeli megegyezésetek, szerződésetek!

10. Mint minden megrendelt szolgáltatás esetében, úgy az esküvői fotóssal is többször egyeztesd le a dátumot! Ez nagyon fontos, hiszen van, hogy 1 év is eltelik addig. Keresd fel őt fél évvel előtte, 1 hónappal előtte, majd 1-2 héttel előtte is! Csak így lehetsz biztos abban, hogy ott lesz, és minden rendben fog zajlani.

Az év gyógynövénye: a citromfű

2014-ben az orvosi citromfüvet választotta az év gyógynövényének a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya. Hogy miért?

Mesterséges ételekkel és gyógyszerekkel telített világunkban jól esik olykor természetes, szelíd gyógymódokról hallani. A citromfű tökéletes gyógynövény, sok-sok panaszra hatásos szer, ráadásul még laboratóriumi körülmények között sem sikerült soha túladagolni. Mellékhatása akkor sincs, ha napi két liter erős forrázatot fogyaszt belőle a páciens. Ráadásul az illata, íze kellemes, mézes teája kifejezetten üdítő, és látványnak sem utolsó szép, húsos, cakkos leveleivel, üde zöldjével és apró, fehér virágaival. A csalán közeli rokona, de egyáltalán nem csíp, sőt, simogatni lehet vele kívül-belül. Ha ehhez hozzátesszük, hogy egyetlen ültetett tő szinte magától terjed el a kertben, nevelhető balkonládában, cserépben, szinte bárhol, ahol félárnyékos helyet és némi vizet talál, bátran állíthatjuk, az egyik leghasznosabb gyógynövényünk.

A citromfű

Ő az. Szinte csábítja az embert, hogy leszedje és valami finomat készítsen belőle.

De mire is jó a citromfű?
Általában enyhe nyugtatószernek ajánlják. De nem úgy kell elképzelni, hogy egy csésze citromfűtea után kába és fáradt leszel. Leginkább a stressz okozta gyomorpanaszokat, alvásproblémákat simítja el. Nem okoz álmosságot, mégis segít elaludni. Ha puffadtságot, gyomorfájást érzel, és nem stresszes az életed, akkor is fordulhatsz a citromfűhöz. Herpeszre való krémet is készítenek az olaja segítségével, természetes és gyorsan ható szer a kellemetlen panaszok ellen. És ez csak töredéke felhasználási lehetőségeinek.

Kellemes, citromos illata miatt öko-körökben előszteretettel használják illatosítószerként. Néhány csepp az illóolajából felfrissíti a levegőt bármelyik helységben. Öblítő helyett is használható, ahol lágy víz áll rendelkezésre a mosáshoz. Akinek kedve van a pancsoláshoz, illetve a pénztárca-és környezetkímélő megoldások kipróbálásához, számos receptet talál az interneten. Készíthetünk segítségével pumpás dezodort, spray, vagy zselé formájú légfrissítőt, még konyhai tisztítószert is.
Limonádé, egy kis citromfűvel
Most, hogy eleget szagolgattuk, végre kóstoljunk is bele. Ha teának szeretnéd fogyasztani, kaphatsz filteres változatot is. Akár kisgyermekeknek is biztonsággal adhatod. De egy melegebb napon feldobhatod vele, és hűséges kísérőjével, a mentával a limonádédat is. A frissen szedett levelekből és néhány kanál cukorból főzz szirupot, majd mehet is bele a víz, a citrom és ha nagyon meleg van, a jégkocka. Ne felejts el néhány levelet egészben beletenni az itókába, ettől lesz igazán kívánatos!

Tegyük fel, hogy még ennél is melegebb van, és nekiállnál egy házi fagyinak! Nagyszerű! A citromfű számos krémet feldob kissé savanykás, mégis édes ízével. A bátrabbak vaníliához, csokihoz, a hagyománytisztelők citromhoz, eperhez, málnához, meggyhez keverhetik a felaprított levélkéket. Vagy, ha maradt az iménti szirupból, loccsintsd rá a kehelyben szorongó gombócokra. Pompás lesz az összhatás.

Gondolom sejted, hogy vége-hossza sincs a citromfüves recepteknek. Ízesíthetsz vele kekszeket, aprósüteményt, tortát, kiváló a csirkehúshoz, bárányhoz. A konyhád ablakában jól ellesz, és minél gyakrabban metszed, annál dúsabban nő majd.

Hajdúszoboszló története

Hajdúszoboszló régi neve Pusztafalu volt, amit máig használnak, hiszen a Kösély-parti városrészt most is így hívják. Itt találkozik a Hortobágy, a Hajdúhát, a Nagy-Sárrét és a Berettyó vidéke. A régészeti leletek szerint ez a terület már az újkőkorban is emberek által lakott hely volt, és minden bizonnyal a honfoglalás idején újabb embercsoportok fordultak meg erre és telepedtek le a vidéken.

A 16. században először a törökök, majd a tatárok dúlták fel a mai Hajdúszoboszlót és környékét, de a terület ezután sem maradt lakatlan, hiszen a 17. század elején itt telepítették le a hajdúkat (hajdú=hajtó, azaz marhahajcsár), akik közül később, a Rákóczi-féle szabadságharcban rengetegen vettek részt. A csapásoknak itt még korántsem volt vége, mivel a 18. század elején ismét jöttek a tatárok, majd először aszály, aztán a “fekete halál”, vagyis a pestis pusztított. Az akkori Szoboszló és környéke azonban nem adta fel, és néhány év alatt új erőre kaptak. Az 1848-49-es forradalomból Szoboszlónak is kijutott, de az 1867-es kiegyezést követően itt is megkezdődött az újjáépítés.

Az olyan üzemeket, mint a gőzmalom, az ecetgyár és a téglaégető is ekkor hozták létre, helyi pénzintézet alakult, de még ekkor is jellegzetes mezőgazdasági arculattal bírt.
Még ekkor is éltek a hajdú hagyományok, melyekhez kötődni lehetett az I. világháború és a gyász időszakában is.

A döntő változást a környéken beinduló szénhidrogén-kutatási program hozta Hajdúszoboszló történetében. Előzetes kutatások után 1924-ben Dr. Pávai Vajna Ferenc geológus irányításával végezték el az első fúrást a város Bánomkert nevű területén. Egy évre rá már nagy erővel tört fel a földgáz az értékes, 73 Celsius fokos hévízzel együtt.

A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő fejlesztését 1995-ben kezdték meg, melynek során kialakították a gyógyszolgáltatások alapinfrastruktúráját, illetve egy kempinget hoztak létre. A gyógyfürdő 1999 óta egész évben látogatható.

Hajdúszoboszló napjainkra az ország és már Európa egyik leglátogatottabb fürdővárosává nőtte magát. A várost a “Reumások Mekkájaként”, “A természet patikájaként” és “A strandolók paradicsomaként” is szokták emlegetni. Számos hotel, wellness szálloda, panzió és kemping várja az idelátogatókat. Akár párjával, családdal vagy baráti társasággal érkezik Hajdúszoboszlóra, a pihenés és kikapcsolódás garantált az olyan strandhoz közeli apartmanokban, mint például az Ilona Apartman.

Készítse fel otthonát az őszre!

Sajnos egyszer vége van a nyárnak, ezt nem tudjuk elkerülni. Hamarosan újra beköszönt az ősz. Hűvösebb nappalok, csípős esték…azért nem olyan rossz az a perzselő nyári napok után. Az ősznek is megvannak a maga szépségei. A levelek szépen lassan elveszítik fényes zöld csillogásukat és a fák színes ruhát öltenek. Az ősz eljövetele egy jó pár házimunkát is hoz magával a lakástulajdonosoknak, bár ezek elég unalmasak lehetnek, muszáj elvégezni őket, hogy a ház kellőképp védve legyen az őszi-téli fagyoktól.

Amint megérkezik a hűvösebb levegő, a lakásnak készen kell állnia, hogy hatékonyan benn tudja tartani a meleget. Egyre több háztartásban fektetnek hangsúlyt az energiatakarékosságra. Ha Önnek is fontos, hogy pénzt és energiát spóroljon ebben a szezonban is, akkor a most következő energiatakarékos tippeket Önnek is érdemes betartania.

Rések
Szigetelje a bejárati ajtókat és az ablakokat! Könnyen kiszökik a meleg az észrevétlenül vékony réseken, és ezzel az egyszerű művelettel könnyedén megelőzhetjük a huzatot a lakásban.

Szigetelés
Érdemes szigetelni a padlást és a pincét is. Rengeteg energiát spórolhatunk vele. Ezzel kapcsolatban kérje szakember véleményét!

A nap melege
A napsütés a legjobb fajta hőforrás. Míg nyáron a nappali órákban a hőség ellen úgy védekezünk, hogy leengedve tartjuk a redőnyöket, majd az esti órákban nyitott ablaknál várjuk a megváltást a hűvösebb levegőtől, addig ősszel ezt pont fordítva érdemes csinálni. Hagyjuk bejutni a napsugarakat nappal, este pedig csukjuk be az ablakokat, hogy benntartsuk a meleget.
Húzzuk el a függönyöket a ház déli oldalán, így a nap gyakorlatilag ingyen fűtőtestként funkcionál majd, ezen kívül kitűnő fényforrás is a nappali órákban.

Váltson elektromos fűtésre!
A gázfűtéses rendszerekkel szemben az elektromos radiátorok az összes felhasznált elektromos áramot hővé alakítják. Ráadásul az elmúlt években a gáz ára nagyobb mértékben növekedett az elektromos áram áránál. Az elektromos fűtésrendszer telepítésekor nincs szükség a falak kibontására, és a fűtőtestek bármelyik szobában elhelyezhetők.

Elektromos fűtés
További előnye, hogy a beépített termosztát állandó és egyenletes meleget biztosít otthonában. Nem kell félnie a szén-monoxid szivárgástól, a kompozit fűtőbetétnek köszönhetően pedig a kellemetlen szagoktól sem. Ha úgy dönt, hogy energiatakarékos elektromos fűtésre vált, akár több tízezer forintot is spórolhat a rezsijén!

3 of 612345...Last »

© 2017 HunBook

Bird Themes for WP