Bölöni György író, műfordító, publicista 1904-ben Ady közreműködésével ismerkedett meg az akkor még férjezett Márkus Otíliával, Itókával. Itóka Kaffka Margit gyermekkori barátnője volt, később Münchenben tanult festészetet. Fiatalon összeházasodott a jóval idősebb Kozmutza Kornél szarajevói postaigazgatóval, a fél világot beutazta, úti élményeiről az Új Időket tudósította Kémeri Sándor álnéven. Barátai közé tartozott Rodin, Brancusi (a szobrászt állítólag ő mutatta be Pogány Margit színésznőnek, aki modelljéül szolgált Brancusi Pogány kisasszony-sorozatának), rövid ideig Anatole France titkárnőjeként dolgozott. 1912-ben visszatért Budapestre, ahonnan 1920-ban már együtt emigrált Bölönivel. 1945-ben tértek haza, addig Bölöni bécsi és párizsi emigráns lapok szerkesztője volt. 1945 után az Irodalmi Alap igazgatója, az Élet és Irodalom főszerkesztője. Itóka 1951-ben, a kilenc évvel fiatalabb Bölöni pedig 1959-ben halt meg. Levelezésük, mely naplóként is olvasható, azoknak az éveknek dokumentuma, mikor az asszony Párizsban, Bölöni pedig Pesten élt. A kötet szerkesztése és a bevezető Nagy Csaba munkája.
|