 Feloldani, pontosabban megoldani látszik a disszonanciát a BAF vezetősége, mely nyilvánvalóan nem csak a kiállítók, de a kiállítást rendező cég érdeke is: külön vásáron állítják ki a régiségeket és a művészetet. November végén a Műcsarnokban ezúttal már csak a modern és kortárs képzőművészet kap helyet, december elején pedig a Néprajzi Múzeumba költözik egy régiségvásár. Emlékeztetőül: az akkor még Antik Enteriőr néven futó rendezvény 15 évvel ezelőtt a múzeum patinás előcsarnokában vált népszerűvé, és akkor még jobbára műtárgyakat kínált. A látogatottság az elmúlt években zuhanni kezdett, melyben a válság éppúgy közrejátszott, mint a kínálat exkluzívvá tétele, vagyis hogy átvette a hatalmat a kevésbé megfizethető modern és kevésbé népszerű kortárs művészet. Az elit vásárból elmaradtak a tömegek, elmaradtak a laikus nézők és vásárlók. További változás, hogy este nyolcig, szombaton tíz óráig lesz nyitva a rendezvény, többek között ezért is nyílik a vásár idejére egy bisztró a Műcsarnok nagy apszisában, így több időt lehet majd tölteni a kiállításon. Idén egy önálló kiállítás is helyet kap, a 20-as és 30-as évek orosz fotótörténetének legjava érkezik orosz közgyűjteményekből.
Forrás: Budapest Art Fair
|