Történelem

Hajdúszoboszló története

Hajdúszoboszló régi neve Pusztafalu volt, amit máig használnak, hiszen a Kösély-parti városrészt most is így hívják. Itt találkozik a Hortobágy, a Hajdúhát, a Nagy-Sárrét és a Berettyó vidéke. A régészeti leletek szerint ez a terület már az újkőkorban is emberek által lakott hely volt, és minden bizonnyal a honfoglalás idején újabb embercsoportok fordultak meg erre és telepedtek le a vidéken.

A 16. században először a törökök, majd a tatárok dúlták fel a mai Hajdúszoboszlót és környékét, de a terület ezután sem maradt lakatlan, hiszen a 17. század elején itt telepítették le a hajdúkat (hajdú=hajtó, azaz marhahajcsár), akik közül később, a Rákóczi-féle szabadságharcban rengetegen vettek részt. A csapásoknak itt még korántsem volt vége, mivel a 18. század elején ismét jöttek a tatárok, majd először aszály, aztán a “fekete halál”, vagyis a pestis pusztított. Az akkori Szoboszló és környéke azonban nem adta fel, és néhány év alatt új erőre kaptak. Az 1848-49-es forradalomból Szoboszlónak is kijutott, de az 1867-es kiegyezést követően itt is megkezdődött az újjáépítés.

Az olyan üzemeket, mint a gőzmalom, az ecetgyár és a téglaégető is ekkor hozták létre, helyi pénzintézet alakult, de még ekkor is jellegzetes mezőgazdasági arculattal bírt.
Még ekkor is éltek a hajdú hagyományok, melyekhez kötődni lehetett az I. világháború és a gyász időszakában is.

A döntő változást a környéken beinduló szénhidrogén-kutatási program hozta Hajdúszoboszló történetében. Előzetes kutatások után 1924-ben Dr. Pávai Vajna Ferenc geológus irányításával végezték el az első fúrást a város Bánomkert nevű területén. Egy évre rá már nagy erővel tört fel a földgáz az értékes, 73 Celsius fokos hévízzel együtt.

A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő fejlesztését 1995-ben kezdték meg, melynek során kialakították a gyógyszolgáltatások alapinfrastruktúráját, illetve egy kempinget hoztak létre. A gyógyfürdő 1999 óta egész évben látogatható.

Hajdúszoboszló napjainkra az ország és már Európa egyik leglátogatottabb fürdővárosává nőtte magát. A várost a “Reumások Mekkájaként”, “A természet patikájaként” és “A strandolók paradicsomaként” is szokták emlegetni. Számos hotel, wellness szálloda, panzió és kemping várja az idelátogatókat. Akár párjával, családdal vagy baráti társasággal érkezik Hajdúszoboszlóra, a pihenés és kikapcsolódás garantált az olyan strandhoz közeli apartmanokban, mint például az Ilona Apartman.

Kalandozások a Nyírségben minden korosztálynak

Bár a kirándulás nem tartozik az Y és Z generáció top tíz elfoglaltságai közé, azért azt korántsem jelenthetjük ki, hogy örök begazosodásra vannak ítélve páratlan szépségű turistaútvonalaink. Hiszen a kisgyerekes családok, a nyugdíjasok, a kerékpárosok és a kutyasétáltatók rendszerint ellepik a legnépszerűbb kirándulóhelyeket hétvégente és munkaszüneti napokon. Ezen kívül számos gyalogtúra, kerékpártúra és teljesítménytúra kerül megrendezésre szerte az országban. Ezek közül jó pár útvonal érinti hazánk egyik legkülönlegesebb tájegységét, a Nyírséget.

Aki úgy dönt, hogy akár autóval, kirándulással egybekötve vagy két keréken barangolna hazánk keleti szegletébe, arra rendkívül változatos látkép vár. A Nyírség Magyarország második futóhomok-területe. Ennek a különleges felszíni képződménynek a kialakításában a környező folyók és a szél játszottak leginkább szerepet, mivel a folyók által felhalmozott hordalékkúpokról a szél elhordta a homokot. A tájegység legnagyobb része Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozik.

Nyírség

A környéken vezet át az ország legrangosabb és leghosszabb kerékpártúrája, az Országos Kerékpáros Körtúra 2. szakasza Miskolc és Nyíregyháza között. Ezen kívül hazánk második leghosszabb túraútvonala, az Alföldi Kéktúra is érinti a Nyírség erdeit. A különböző útvonalak mentén festői tájak és számos programban gazdag város helyezkedik el. Ezek közül az egyik legjelentősebb Nyíregyháza, melyet a Nyírség fővárosának, illetve a kelet kapujának is neveznek.

A városi programokat kedvelő, kultúrára szomjas turisták itt ugyanúgy találnak maguknak elfoglaltságot, mint a nyugodtabb kikapcsolódást keresők. A kellemes, barátságos hangulatú Nyíregyháza több múzeummal, galériával, színházzal, koncertekkel, fürdőkkel és a híres Nyíregyházi Állatparkkal várja a közönséget. Nem csak a Nyírség központja bővelkedik azonban látnivalókkal. Ha tehetjük, semmiképp ne hagyjuk ki a térségben található Nyírbátort, Nagykállót és Máriapócsot – javasolja a Nyiregyhaza.info.hu szerkesztője. Ha társasággal vállalkozunk a környék bebarangolására, akkor a Zsindelyes Kóstolóházat feltétlenül iktassuk be programjaink közé. Családosoknak, idősebbeknek és gyógyulnivágyóknak egyaránt igazán kellemes kikapcsolódást nyújtanak a környék fürdői.

Nyírség