Egyéb

Kóstoltassa meg vevőivel új termékét!

Vannak olyan termékek, melyek a hagyományos tévé- vagy rádióreklámmal jól promozhatók, viszont akadnak olyan élelmiszerek, melyek emellett igénylik a kóstoltatást. Miért? Hasonlóan a kozmetikai szerekhez, sokan szeretik kipróbálni az újdonságokat az ételek, italok esetében is. A lehetőséget, amivel ehhez ingyen hozzájuthatnak, egyenesen imádják. Ráadásul ahhoz, hogy valaki jobban megismerkedhessen egy új ízzel, muszáj azt megkóstolnia, hiszen lehet, hogy a nevéből adódóan, vagy valamilyen korábbi csalódottság miatt különben le sem venné azt a polcról.

Kóstoltatás

Mikor működik jól egy kóstoltatás?
Sok múlik a hostesseken, akik a kóstoltatást tartják, ezért érdemes a legjobb jelentkezők közül választani. Hatalmas előny, ha udvariasak, kedvesek, és ismerik a terméket, amit promotálnak, hiszen így mindenki kérdésére tudnak válaszolni.
A display, amit a kóstoltatásnál használ, legyen diszkrét, ugyanakkor figyelemfelkeltő. Legyen elegendő hely a terméknek, és a tálcának, amin a kóstoló van. Nyilvánvalóan nagyobb installáció szükséges egy kávékóstolóhoz, mint egy joghurtoshoz. A kávénál ugyanis kell hely a főzőnek, míg a joghurtok esetében csak ki kell kanalazni a terméket egy kis pohárba.
A boltban úgy helyezze el a displayt, hogy az közel legyen a polcra kihelyezett eredeti termékhez. A pult körül elegendő helynek kell lennie ahhoz, hogy a fogyasztók kényelmesen elférjenek egymás mellett.
Ne feledkezzen meg a kóstolás után keletkezett szemétről! Helyezzen el néhány szemetest a pult körül, hogy ki lehessen dobni a műanyag poharat, kanalat, papírtálcát, szalvétát, stb. Senki sem szeret szemetet cipelni magával, ráadásul egy szelektív gyűjtővel még a környezetbarát vevőket is megnyerheti magának.

A bolti kóstoltatás előnyei:
– földrajzilag, és akár kor vagy nem alapján is célzottabban juttathatja el termékét a célközönséghez,
– a fogyasztó rögtön véleményt nyilvánít, ami akár pozitív, akár negatív, az üzlet hasznára válik,
– ha valakinek ízlik az étel/ital, de még bizonytalan a vásárlásban, plusz információval lehet ellátni, ami után bátrabban tud dönteni, vásárolni,
– viszonylag kis befektetéssel, sok új vevőt szerezhet vállalkozásának.

A babáknak mindenből a legjobb jár!

Egy gyermek érkezése előtt minden szülő felpakolja a bevásárlókosarat fontos, illetve kevésbé fontos babaholmival. A gyerekruhák, játékok, és egyéb felszerelések attól még, hogy méretre kicsik, az áruk igen borsos lehet.
Sokan úgy próbálnak spórolni ezen, hogy sok használt felszerelést vásárolnak, azonban ez nem mindig megfelelő a baba biztonságának szempontjából. Előfordulhat, hogy a használtan vásárolt babakocsi, vagy etetőszék egy apró eleme sérült, vagy hiányzik, amit elsőre észre sem vesz az ember, de a következménye mégis súlyos lehet. Garancia általában ezekre a termékekre már nem vonatkozik, mivel a jótállás ideje lejárt. Ilyenkor nincs más lehetőség, venni kell egy újat, és lám máris oda a spórolás.
De mi lehet akkor a jó megoldás?
Csak olyan babaholmit vásároljunk, amire tényleg szükségünk van, nem kell mindenből több darab, inkább csak egyet válasszunk, de az legyen jó minőségű!

Boldog baba

Íme egy lista a legfontosabb dolgokról, melyeket érdemes még a születés előtt beszerezni:

Gyerekágy
Miért? Mert a babának kelleni fog egy saját, biztonságos hely, ahol aludhat.
Mire érdemes figyelni? A lakkozás, a csiszolás, és a rácsok közötti távolság megfelelő legyen. Lekerekített, sima szélei legyenek. Legyen könnyen tisztán tartható. Szálka, csavar, vagy szeg semmiképp ne álljon ki belőle.

Ruha
Miért? Mert az újszülöttnek is muszáj jól öltözöttnek lennie.:)
Mire érdemes figyelni? A márkás babaruhák irreálisan drágák lehetnek, a használt ruhák pedig, bár olcsók, nem biztos hogy megfelelően tisztán tartották őket. Érdemes inkább a középutat választani, és új, minőségi, mégis kedvező árú ruhadarabokat beszerezni.
Tipp: Jó minőségű, kézzel készített, egyedi babaruhák és egyéb kellékek rendelhetőek a Lindavirágstúdió kínálatából.

Járóka
Miért? A kisbaba nem lehet bezárva egész nap a rácsos ágyba, és kézben sem lehet tartani, így kell egy hely, ahol napközben nyugodtan játszhat. Ezen kívül utazásnál is hasznos, hiszen összecsukható, és kényelmesen tud benne aludni is a gyermek.
Mire érdemes figyelni? A kiságyhoz hasonlóan tüzetesen át kell nézni, főleg ha használtan vásároljuk. A legfontosabb a biztonság!

Autós ülés
Miért? A gyerekeknek születésüktől egészen iskolás korukig kötelező a biztonsági ülés a járművekbe, e nélkül nem is utazhatna velünk.
Mire érdemes figyelni? Az ülésen jelzett súlyhatárt mindig be kell tartani! Emiatt sokszor le kell majd cserélni az évek során. Ezen kívül jó, ha nagyobb korában személyes próbálja ki a gyerek az ülést, és az autóba is érdemes bepróbálni, ha van rá mód.

Játékok
Miért? A csecsemő fejlődése érdekében.
Mire érdemes figyelni? Mindig a korosztályának ajánlott játékok közül válasszunk. Vásárlás után ne adjuk rögtön a kezébe, hanem mossuk át és fertőtlenítsük!

Kreatív családi fotó fal

A digitális fényképek korában nagyjából minden háztartásban van legalább egy digitális fényképezőgép (vagy okostelefon), illetve egy nyomtató, melynek segítségével az elkészített képekből kézzelfogható fényképet készíthetünk. Ennek a technikának köszönhetően ma már sokkal több fotó van egy-egy ember birtokában, mint valaha eddig a történelemben. Mindenki maga döntheti el, melyik képet, milyen méretben nyomtat ki és hova helyez el.

A rengeteg fénykép tárolása egy idő után nem könnyű feladat. Albumokba rendezhetjük őket, ráírhatjuk melyik mikor és hol készült, de amint bekerülnek ezek az albumok vagy dobozok a szekrénybe, onnan már csak nagyon ritkán kerülnek elő. Akkor igazából miért készítjük őket? Nem lenne jó, ha otthonunk egy-egy központi részét ezzel tennénk még személyesebbé? Ha a vendégek, akik hozzánk érkeznek, rögtön meg tudnák csodálni, mi pedig a képekre tekintve és elmesélve azok történetét újra átélnénk a pillanatot, mikor készült.

Tippek a képek elhelyezéséhez, a fal dekorálásához:

– Ha képkeretbe szeretnénk foglalni a képeket, és nem csak úgy pusztán feltűzni a falra, válasszuk ki gondosan a kereteket! Egyértelműen a szoba stílusához illőt kell, hogy válasszunk, de nem mindegy hogy mennyit és hogyan helyezünk el az adott falon.

– Általában a több mindig jobban néz ki, ezért ha egynél több képet teszünk a falra két megoldás közül választhatunk: vagy mindet ugyanolyan keretbe foglaljuk, vagy mindet különbözőbe, kinek mi illik jobban az otthonához. Ha kezdő lakberendezők vagyunk egyszerűbb mindet ugyanolyanba tenni, hiszen így kevesebbet kockáztatunk.

– A kész képeket ezután elrendezhetjük sorba, derékszögbe, valamilyen különleges alakzatba (pl.: szív), vagy akár rendezetlenül, össze-vissza is, hogy kaotikusnak tűnő, mégis rendezett benyomást keltsen a képek látványa.

– A képeket érdemes olyan magasságba rakni, hogy kényelmesen lehessen őket nézegetni. A múzeumokhoz hasonlóan akasszuk őket kb. 145-153 cm magasra a földtől számítva.

– Mindig válasszunk ki egy központi képet, és aköré tegyük ki a többi hozzáillőt.

– Ne akasszunk fel olyan képet a falra, ami nem illik az összképbe. Ha ettől függetlenül sokat jelent nekünk egy darab, akkor keressünk neki egy új helyet a lakásban.

Bekeretezett fotó helyett, nyomtatott vászonkép

Esztétikus és modern megoldás, ha fotók helyett vászonképeket akasztunk a falra. Ilyen esetben nincs szükség külön képkeretekre se. Egy jó minőségű fotót digitális nyomtatás segítségével vászonra lehet vinni, ami így olyan hatást kelt, mintha festmény volna. Előnye, hogy rengeteg méretben elkészíthető; egy képnek akár csak egy apróbb részletét is a vászonra lehet vinni; a számítógépes beállításoknak köszönhetően pedig több képet is ugyanolyan árnyalatúvá lehet varázsolni, így egységes látványt alkot a sok kép egymás mellett.

Fénykép fal
Fénykép fal

Családi képek falmatricával bolondítva
Családi képek falmatricával bolondítva

Fényképek szív alakba rendezve
Fényképek szív alakba rendezve

Nyomtatott vászonképek
Nyomtatott vászonképek

Vitás ügyek, munkahelyi konfliktusok, panaszok – Egy mediátor segít!

A mediáció, azaz egy konfliktushelyzetbe való harmadik, békéltető fél (mediátor) bevonása egyáltalán nem új keletű ötlet. A világ számos pontján, már az ősi törzsi csoportokban is egy semleges felet kértek fel a viták elrendezéséhez. Ma pedig egyre többször kérik mediátor segítségét akár családon belüli, akár büntetőügyi, vagy munkahelyi ellentétek, panaszok kezeléséhez.

Nem egyszer hallhattunk olyan esetről, mikor két ország között felmerülő ellentét tisztázáshoz kértek fel egy harmadik felet békéltetőnek (például ilyen eset volt a Vatikán – XII. Leó pápa – beavatkozása a Németország és Spanyolország között zajló, Karolina-szigetekről szóló nézeteltérésbe).
Ha azonban egy gyakoribb, hétköznapi formáját keressük a mediációnak ott vannak például az egyes vállalatok közötti, vagy egy cégen belüli konfliktusok, zaklatások, stb. De akár még egy vásárló panaszát is ide sorolhatjuk, amikor egy vállalat nem szeretne hosszú, költséges, nyilvánosság előtt zajló jogi vitába keveredni, hanem inkább a csendes megegyezés mellett dönt.

A mediáció lényege, hogy mindkét fél elégedetten álljon fel az asztaltól, és ne kelljen bírósági tárgyalóterembe vinni az ügyet. A békés út mindig kifizetődőbb, gondoljunk csak egy válási hercehurcára, mely mindenki számára kimerítő és lesújtó esemény.
Egy jó mediátor olyan, mint egy tolmács, középen áll, egyezteti az álláspontokat, elmagyarázza, tisztázza mindkét (vagy több) fél számára, hogy kinek mi az igénye és kinek mi az érdeke. Sokszor ugyanis képesek vagyunk csak a magunk igazát hajszolni, anélkül hogy megpróbálnánk megérteni a velünk szemben állót. Így sok esetben hibás vagy rossz döntést hozhatunk, mellyel nem csak az “ellenfelünknek” de idővel esetleg magunknak is árthatunk.

Válóper

Hogyan lesz valakiből mediátor?
Mondhatnánk, hogy egy ilyen munkára születni kell, ami talán részben igaz is, hiszen jó problémamegoldó képességgel, empátiával, és türelemmel kell rendelkezni, de azért meg is lehet tanulni. A mediátor képzés során a közvetítés alaptechnikájának elsajátítása után, ki-ki a maga érdeklődésének és céljának megfelelően választhat szakirányt (pl.: büntetőügyi, családi, iskolai, diplomáciai, szervezeti, közigazgatási, stb.).

Hogyan kérhetjük egy mediátor segítségét?
A legegyszerűbb, ha az Országos Mediációs Egyesületen keresztül keresünk fel egyet, akinek a szakterülete egyezik a mi problémánkkal, akit bármikor el tudunk érni, akivel könnyen szót értünk és akiben teljes mértékben megbízunk. Fontos tudnunk, hogy a mediátorokra szigorú szakmai szabályok vonatkoznak, úgy ahogy az ügyvédeket, a mediátorokat is köti a titoktartás kötelezettsége.

Egy különleges anyag, az angóragyapjú

Ez a különleges, puha anyag az angóra nyúl szőre.
Európában 100 éve tenyésztenek angóra nyulat, de napjainkban a legnagyobb termelő Kína.
Az állat különleges körülményeket igényel, gondozásánál fontos a hőmérséklet, a fényviszony, a tisztaság, és a táplálás minősége.

Angóra nyúl

(Angóra nyúl)

Egy angóranyulat évente kb. négyszer nyírnak, a lenyírt bundájából gondosan kiválogatják a durvább felszőr szálakat, és a pehelyszőrből fonalat készítenek. Ezt használja a kötőipar meleg pulóverek, sálak, valamint meleg alsóruházat készítésére. Az anyag melegsége és puhasága miatt ajánlott viselet reumatikus betegségben szenvedőknek, illetve hordhatják azok is, akiknek egyébként gyapjú allergiájuk, vagy műszál allergiájuk van.
Érdekesség, hogy ha az angórából készült ruhaneműt hideg víz éri, sokáig csak lepereg róla, viszont testünk izzadságcseppjeit magába szívja, és ezt viselése közben szinte észre sem vesszük (nincs látható folt, kellemetlen vizes érzés). Mosását is langyos vízben, kímélő samponnal végezzük. A pulóvert, kesztyűt, stb. fordítsuk ki, és a mosóvízbe tegyünk literenként egy kanál szódabikarbónát is. A langyos öblítővízbe szintén tegyünk szódabikarbónát, majd törülközőbe tekerve, óvatosan nyomkodjuk ki a vizet belőle, és fektetve szárítsuk meg.

Az életnek tanulunk? Avagy alma az iskolában és a konyhában

A gyermekem jó tanuló. Bizonyos tárgyakért őszintén lelkesedik, néhányat meg elvisel a mókás tanár úr kedvéért. Nem kell ostorral kergetni az íróasztala felé, és beszámol a várható számonkérésekről is. Alapjában tehát semmi gond… vagy mégis? Gyanakvásom és kisebb rémületem az almával kezdődött.

Számolás

Ezt az almát történetesen nem elrágcsáltam, hanem a leányom természetismeret dolgozatában találkoztam vele. Az alma gyönyörűen lerajzoltatott, kiszíneztetett, (nyilván egy csomó ideje volt) s magát a gyümölcsöt felébe vágva ábrázolta. A feladat második fele viszont, ahol le kellett volna írnia, hogy mit tartalmaz az alma, üresen maradt. A kitűnő tanuló lányom nem tudta a választ. Pontosabban: nem jutottak eszébe a tankönyv szavai.

Miután elég sok időt töltünk együtt, és száz százalékig tudom, hogy tudja, hogy az almában van vitamin (ez nagyjából minden nap előkerül), cukor (mert az édesség helyett is ezt szoktam felajánlani), rost (kishúga van, pelus-kérdésben is értekezünk), víz (vajon mi jön ki a gyümölcscentrifugából?), szóval, miután ez gyakori téma nálunk, megijedtem.

Miért van az, hogy amit a konyhában kisujjból kirázva felsorol, az a dolgozatnál egyszerűen kitörlődik? Hogy lehet az, hogy nem egy valóságos almát próbált szegénykém felidézni, hanem a tankönyv lapjait futotta át gondolatban? Mikor vált el az iskolában tanult alma a naponta megtapasztalt és kedvelt gyümölcstől? És vajon milyen mély ez a szakadék?

Sajnos, a legtöbb gyermek esetében eléggé. Ráadásul a dolog visszafele is működik. Például vannak diákok, akik kiválóan váltanak át hosszmértékeket, de nem tudnak megbecsülni egy méteres szakaszt a valóságban. A tanulás, az iskolai anyag mintha eltávolodott volna az élettől, és külön fiókot foglalna el gyermekein agyában. Ezt a fiókot pedig bezárják kicsöngetéskor, és csak a következő órán nyitják ki újra. Gyakran van gond a tantárgyak közötti átjárhatósággal is. Mikor irodalomórán történelmi kérdések kerülnek szóba, az osztály lefagyva, döbbenten néz maga elé. Pedig az információ ott van a fejükben.

Nem érdemes bűnbakot keresni. Lehet, hogy a sok virtuális és kevés valódi tapasztalás az oka, lehet, hogy a túl nagy elméleti tananyag. Talán sok az elvont információ, amiből a gyermekek nehezen válogatják ki azokat, melyek a való életre közvetlenül vonatkoznak. A lelkiismeretesen tanuló diáknak nincs pihenőideje, melyben a tanultak leülepedhetnének és a helyükre kerülhetnének, a rögtön mozgósítható állományba. Mindez igaz lehet. De ezek között s feltételek között kell a legjobbat kihozni magukból.

Nincs ez másként a középiskolában, illetve a felsőoktatásban tanuló fiataloknál sem. Sőt, gyarapodik az elméleti anyag, a sikeres felvételihez több tárgyból kell magas színvonalon érettségizni, közben nyelvvizsgákra, sok helyen ECDL vizsgákra is készítik a diákokat. Ezt a mennyiségű információt tudniuk kell raktározni, és a megfelelő pillanatban mozgósítani. Lehetőleg úgy, hogy maradjon belőle valami a sikeres vizsga után is. Sok kudarc és kétségbeesés, sírás, elbujdosás, családi mosolyszünet lenne megelőzhető, ha a gyermek rendelkezne olyan tanulási stratégiákkal, amik megkönnyítik számára ezt a rettentően nehéz feladatot. Mert ne felejtsük el, az anyagot bevágni csak az első lépés, közben le kell küzdeniük a vizsgadrukkot, az életkori fáradékonyságot, és meg kell találniuk a helyüket a világban félig kész felnőttként. A kamaszok feladatai végtelennek látszanak.

Hogyan segíthet a szülő? A legnagyobb segítség, ha megtanítjuk gyermekeinket tanulni. A helyes tanulási módszerek, tanulási szokások egy életre megkönnyítik csemeténk boldogulását. Soha nem késő elkezdeni, egy főiskolai hallgató esetében ugyanolyan hasznos az új tanulási stratégiák elsajátítása, mint egy ötödikesnél. Nagyon fontos, hogy a diák felismerje azokat a módszereket, mellyel a legkönnyebben és leghatékonyabban fogadja be az anyagot. Ha gyermekünk iskolájában nincs ilyen szakember, keressünk fel egyet mi magunk! És addig is: beszélgessünk gyermekeinkkel almáról, kiló lisztről, a víz tetejére felpattanó gumikacsáról, vagy bármiről, ami előkerülhet a suliban. Mert ami vitamin, cukor, rost meg víz a konyhában, az éppen ugyanaz az iskolapadban is. Csak nem mindig jut eszünkbe.

Kényelmes házikó kinti cicáknak

Bármilyen évszak is legyen, egy cicának mindig szüksége van egy menedékre, ahová elbújhat ha rossz az idő, ahol este vagy napközben nyugodtan pihenhet, és ami mindig melegen tartja.

Cicaház

A cicagazdik pontosan tudják, hogy a macskák szeretnek apró bogarakra és madarakra vadászni, felfedezni a környéket, tehát szívesen kószálnak a kertben és a szomszédnál egyaránt. Ugyanakkor nagyon szívesen melegednek bent a házban, a gazdi ölében is. Ilyenkor van az, hogy legszívesebben fél óránként ki-be járkálnának. De kinek van ahhoz türelme, hogy ott álljon egész nap a bejárati ajtó mellett? Senkinek.
Az egész család nyugalma érdekében, a legjobb megoldás, ha vásárol egy cicaházat kedvence számára, és elhelyezi azt a kertben. Ennek köszönhetően nem kell aggódnia, ha több órára elmegy otthonról, a cicája pedig kint marad egyedül, hiszen mindig ott lesz neki ez a menedékhely. Amennyiben pedig több macskája is van, nem kell mindegyiknek külön házikó. Ha jól kijönnek egymással, nyugodtan vásároljon egy nagyobb házat, ahová mindannyian kényelmesen beférnek.
Ne higgyen annak a tévhitnek, miszerint csak a kutyusoknak van szükségük ólra, ugyanis a kinti cicáknak ez ugyanolyan fontos. Persze ők a kisebb termetük miatt könnyebben találnak maguknak rejtekhelyet, de ugye sem szeretné, ha valaki más kertjében jobban érezné magát a kedvence?

A legfontosabb, amire a cicaház vásárlásánál figyeljen:
– készüljön jó minőségű kemény fából,
– ne legyen túl nagy a cica számára,
– legyen fűthető (vagy legalábbis hőszigetelt),
– legyen kibélelve valamilyen puha anyaggal (ha nem talál ilyen házat, tegyen bele Ön egy pokrócot),
– legyen felnyitható a teteje, hogy könnyen lehessen takarítani,
– legyenek lábai, hogy az alja ne érintkezzen közvetlenül a talajjal (ha nem talál ilyet, akkor a “normál” cicaházat tegye valamilyen magaslatra, például egy sámlira),
– legyen vízálló,
– és végül, de nem utolsó sorban, jó ha van egy kis ajtaja, mely magától becsukódik, és a cica könnyen be tud rajta menni.

A másik megoldás, ha egy hangulatos és meleg, puha takarót vagy pulóvert helyez egy tiszta, biztonságos környezetbe, ahol idegen emberek és állatok nem zavarhatják meg kedvencét. A mozgatható anyagdarab előnye, hogy akár kint van a cica, akár bent, mindig lerakhatja neki, kijelölve ezzel az ő területét. Továbbá utazás, vagy költözés során is biztonságban érzi majd magát a cica.

A kurkuma évezredes titka

Ha a kurkuma szót meghalljuk, bizonyára azonnal fel tudunk sorolni jó pár dolgot, hogy mire is használható. Azonban ma már valószínűleg nem azzal fogjuk kezdeni, hogy milyen ételeket ízesíthetünk, vagy színezhetünk vele, hanem a legtöbb embernek a kurkuma szervezetre gyakorolt hatásai fognak beugrani elsőnek. Mindez annak köszönhető, hogy napjainkban sokan részesítik előnyben a kíméletes, természetes gyógymódokat, emiatt pedig nagy figyelmet szentelnek a gyógynövény tartalmú termékeknek. Ezek használata során már jónéhányan megismerkedhettek a kurkuma pozitív élettani hatásaival.

Medosan Kurkuma Plus

Persze a természet patikájából kölcsönzött készítmények iránti fokozott érdeklődés nem jelenti azt, hogy az emberek elutasítanák a hagyományos orvoslást, hanem a gyógynövényeket tartalmazó készítményeket mintegy kiegészítésként alkalmazzák, sőt, rendszeres fogyasztásukat az egészséges életmód részének tekintik. Így van ez a kurkumával is, mely ma már sokaknál nem csak a konyhában található meg.

Most kezdjük csak újra felismerni, hogy micsoda ajándék a gyógynövényekkel kapcsolatos több ezer éves tapasztalati tudás a mai ember számára! A kurkumát már az ókorban is több mindenre alkalmazták. Indiában például a test megtisztítására használták, és a nők ekkoriban kozmetikai célokra is igénybe vették: bőrfiatalító hatást tulajdonítottak a kurkumának, és a hajápolás során is előnyben részesítették. Keleten, ahol nagy figyelmet fordítanak a növényi alapú, egészséges táplálkozásra, mindmáig fogyasztják nem csak a növény szárát, amelyből a fűszert is nyerik, hanem virágát, zsenge hajtásait is.

A kurkuma fő hatóanyaga az úgynevezett kurkumin, amelyből a kellő hatás eléréséhez nem elegendő pusztán a mindennapos étkezések során szervezetünkbe jutatott mennyiséget fogyasztani. Éppen ezért a svájci tudósok által kifejlesztett Medosan Kurkuma Plus tablettában a növényből speciális eljárással kinyert, nagy dózisú, koncentrált kurkumin hatóanyag található. A kurkumin egyébként nem más, mint a kurkuma sárga festékanyaga. Ez hatásmechanizmusát tekintve nagyon hasonló a növényekből nyert festékhez, a bioflavonoidhoz. A bioflavonoidok a növények anyagcseréjekor keletkeznek, és gyakorlatilag a nap erejét kötik meg és alakítják a szervezet számára is hasznosítható, természetes energiává.

A népi megfigyelések és az évezredes múltra visszatekintő leírások alapján a kurkumáról egy egészségmegőrzés szempontjából rendkívül sokoldalú növény képe sejlik fel. Emiatt napjainkban is számos kutatást végeznek a kurkuma hatóanyagaival kapcsolatban. Ezek közül egyesek antioxidáns, gyulladásgátló vagy éppen testsúly csökkentő tulajdonságait, míg mások kifejezetten a daganatos betegségek gyógyításában játszott szerepét vizsgálják.

Bár ezek a vizsgálatok még javában zajlanak, ám a már lezárult kutatások több dolgot is alátámasztottak a kurkumával kapcsolatban. Többek között azt, hogy hozzájárul az egészséges szívműködéshez és a normál vérkeringés fenntartásához; a tüdő és a felső légutak, a máj és az epe, illetve az immunrendszer normál működéséhez; segíti az ízületek működését, rugalmasságuk megőrzését és a normál csontozat fenntartását, továbbá hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához is.