A kurkuma évezredes titka

Ha a kurkuma szót meghalljuk, bizonyára azonnal fel tudunk sorolni jó pár dolgot, hogy mire is használható. Azonban ma már valószínűleg nem azzal fogjuk kezdeni, hogy milyen ételeket ízesíthetünk, vagy színezhetünk vele, hanem a legtöbb embernek a kurkuma szervezetre gyakorolt hatásai fognak beugrani elsőnek. Mindez annak köszönhető, hogy napjainkban sokan részesítik előnyben a kíméletes, természetes gyógymódokat, emiatt pedig nagy figyelmet szentelnek a gyógynövény tartalmú termékeknek. Ezek használata során már jónéhányan megismerkedhettek a kurkuma pozitív élettani hatásaival.

Medosan Kurkuma Plus

Persze a természet patikájából kölcsönzött készítmények iránti fokozott érdeklődés nem jelenti azt, hogy az emberek elutasítanák a hagyományos orvoslást, hanem a gyógynövényeket tartalmazó készítményeket mintegy kiegészítésként alkalmazzák, sőt, rendszeres fogyasztásukat az egészséges életmód részének tekintik. Így van ez a kurkumával is, mely ma már sokaknál nem csak a konyhában található meg.

Most kezdjük csak újra felismerni, hogy micsoda ajándék a gyógynövényekkel kapcsolatos több ezer éves tapasztalati tudás a mai ember számára! A kurkumát már az ókorban is több mindenre alkalmazták. Indiában például a test megtisztítására használták, és a nők ekkoriban kozmetikai célokra is igénybe vették: bőrfiatalító hatást tulajdonítottak a kurkumának, és a hajápolás során is előnyben részesítették. Keleten, ahol nagy figyelmet fordítanak a növényi alapú, egészséges táplálkozásra, mindmáig fogyasztják nem csak a növény szárát, amelyből a fűszert is nyerik, hanem virágát, zsenge hajtásait is.

A kurkuma fő hatóanyaga az úgynevezett kurkumin, amelyből a kellő hatás eléréséhez nem elegendő pusztán a mindennapos étkezések során szervezetünkbe jutatott mennyiséget fogyasztani. Éppen ezért a svájci tudósok által kifejlesztett Medosan Kurkuma Plus tablettában a növényből speciális eljárással kinyert, nagy dózisú, koncentrált kurkumin hatóanyag található. A kurkumin egyébként nem más, mint a kurkuma sárga festékanyaga. Ez hatásmechanizmusát tekintve nagyon hasonló a növényekből nyert festékhez, a bioflavonoidhoz. A bioflavonoidok a növények anyagcseréjekor keletkeznek, és gyakorlatilag a nap erejét kötik meg és alakítják a szervezet számára is hasznosítható, természetes energiává.

A népi megfigyelések és az évezredes múltra visszatekintő leírások alapján a kurkumáról egy egészségmegőrzés szempontjából rendkívül sokoldalú növény képe sejlik fel. Emiatt napjainkban is számos kutatást végeznek a kurkuma hatóanyagaival kapcsolatban. Ezek közül egyesek antioxidáns, gyulladásgátló vagy éppen testsúly csökkentő tulajdonságait, míg mások kifejezetten a daganatos betegségek gyógyításában játszott szerepét vizsgálják.

Bár ezek a vizsgálatok még javában zajlanak, ám a már lezárult kutatások több dolgot is alátámasztottak a kurkumával kapcsolatban. Többek között azt, hogy hozzájárul az egészséges szívműködéshez és a normál vérkeringés fenntartásához; a tüdő és a felső légutak, a máj és az epe, illetve az immunrendszer normál működéséhez; segíti az ízületek működését, rugalmasságuk megőrzését és a normál csontozat fenntartását, továbbá hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához is.

Dupla magyar siker a világ legrangosabb szakácsversenyén

A 2013-as magyar siker után idén ismét remekül szerepelt csapatunk a Bocuse d’Or szakácsverseny európai fordulóján. Molnár Gábor és csapata az előkelő 9. helyen jutott tovább a 2015-ben Lyonban megrendezésre kerülő nemzetközi döntőbe. A 2016-os Bocuse d’Or Europe megrendezésének jogát pedig Magyarország nyerte el.

A világ legrangosabb szakácsversenyének európai fordulójára idén Stockholmban került sor május 7-én és 8-án. Összesen 20 ország csapata mérte össze tudását. Minden csapat 3 főből állt. A magyar csapat tagjai: Molnár Gábor chef, Várvízi Péter coach (vezető, aki szóbeli instrukciókkal irányította a főzést) és Pohner Ádám comis (a versenyző segítője). A zsűriben Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke képviselte hazánkat. A csapatoknak 5 óra 35 perc állt rendelkezésére egy hústál és egy halas étel elkészítéséhez. Molnár Gábor és csapatának versenymunkái a “Tavasz a farmon” (hústál) és “Tavaszi fuvallat a parton” (halétel) nevet viselték. A versenyhez és az azt megelőző több hónapos felkészüléshez a METRO Nagykereskedelem biztosította a magyar csapatnak a halat. Az elkészült ételeket szakértő zsűri kóstolta és pontozta.

A dobogó három fokára Svédország, Dánia és Norvégia került. Mivel a nemzetközi döntőbe az első 12 helyezett juthat tovább, ezért a magyar szakácscsapatnak – Széll Tamás tavalyi sikeres szereplése után ismét – a világ legjobbak közt a helye jövő év januárjában a lyoni megmérettetésen.

A 2016-os Bocuse d’Or európai döntő rendezési jogára 2013 decemberében nyújtotta be pályázatát a Magyar Bocuse d’Or Akadémia. A pályázat nyertesét május 8-án jelentették be a verseny eredményhirdetésén. A verseny rendezési jogának elnyerése nem csupán szakmai, hanem turisztikai és marketing szempontból is meghatározó Magyarországnak. A sikeres pályázat a magyar állam támogatásával és a Hungexpo szakmai közreműködésével jöhetett létre. A 2016-ban megrendezésre kerülő Bocuse d’ Or magyarországi döntőjét természetesen a Hungexpoban rendezik majd. A következő SIRHA-Budapest kiállítás szervezését is megkezdték már, mely a tavalyi évhez hasonlóan ismét a szakácsverseny szakmai hátterét adja majd.

A kávézás, mint rituálé

A kávé világszerte népszerű élvezeti cikk. Elsőként az arab világban terjedt el, majd szép lassan a XV. században Európában már mindenki hallott róla, de senki sem kóstolta. A köztudatban úgy élt mint egy varázsital. A XVII. században először Bécsben, majd több nagyvárosban is nyíltak kávéházak. Ezekbe főként jómódú társaságok jártak és a főzetre úgy tekintettek, mint a megfizethető luxusra. A középosztálynak csak az ipari forradalmat követően vált elérhetővé az ital. Mindennapos fogyasztása később, 1950-től vált szokássá. Akkor ugyanis már volt lehetőségük az embereknek otthon is kávét főzni.

Kávé

Fő hatóanyaga a koffein, de ma már létezik koffeinmentes változata is. A legtöbben olyankor fogyasztják, ha fáradtnak érzik magukat. Antioxidáns hatása révén ugyanis serkenti a központi idegrendszert és a vérkeringést.

A pörkölt kávészemekből többféleképpen lehet kávét előállítani. Itthon a legelterjedtebb a kotyogós és a filteres kávéfőzés. Ezeket követi a magasnyomású eszpresszó, valamint a dugattyús kávéfőző. Használatukat mindenki ismeri és ki-ki a neki legegyszerűbb eszközt választja a főzéshez.

Sokan kételkednek az instant kávékban. Pedig használatuk gyors és az ízük is finom. 100% kávéból készülnek, nincsen bennük egyéb mesterséges anyag. A kávénak ezt a különös formáját hatalmas gyárakban készítik. A lefagyasztott kávéfőzetet apróra darálják, majd vákuumkamrába helyezik, ahol a víz kipárolog belőle, így a végeredmény egy szilárd, por vagy dara formájú kávékivonat.

A legújabb őrület a kapszulás kávéfőzés. Hasonlóan a presszófőzőhöz ez is magas nyomással működik. Csak az őrölt kávépor helyett, előre gyártott kis kapszulát kell a gépbe helyezni. Ezek a kapszulák rengeteg cég kínálatában megtalálhatóak a hagyományostól az ízesített fajtákig. Itt egyszerre csak egy adag kávé lefőzésére van lehetőség, mely rögtön a csészénkbe érkezik. Ezután ugyanúgy tovább ízesíthető mint a többi kávéfőzési eljárás után.
Előnyei közé tartozik, hogy mindig friss kávét ihatunk, és a főzés során nem keletkezik kimondottan nagy kosz, csupán a kapszula tartóját kell a kukába dobni.

Kávéfőző

Amióta ezek a modern készülékek megjelentek, a háztartásokban, abszolút egyeduralkodó lett a kávéfőző. A vásárlók ma már kifejezetten a dizájnos, ugyanakkor környezetbarát termékeket keresik a boltok polcain. Szívesen hívnak át magukhoz ismerősöket és rokonokat egy kávéra, hogy büszkélkedhessenek új szerzeményükkel. A fogyasztók igényeinek változásával a legújabb elvárás a kávégépekkel szemben az lesz, hogy tudjanak kommunikálni az okostelefonokkal, távolról lehessen irányítani őket.

Találmányok a tea szerelmeseinek

Ébredés után egy jó fekete tea az ágyban? Délutáni teázgatás a barátnőkkel? Nyugtató zöld tea egy átdolgozott nap végén? Esti filmezéshez egy csésze gyümölcsös? Nagy bögrényi a nátha elűzésére? A napnak minden szakában jól esik egy finom tea. Télen forrón és mézesen, melegben jegesen és citromosan, egyedül vagy társaságban, álmosságra, betegségre, nyugtalanságra, stresszre, kimerültségre vagy csak simán szomjoltásra.
Akár a filteres, akár a szálas tea híve, ezek a kiegészítők könnyebbé és élvezetesebbé teszik a teázást.

A filteres és a szálas kombinációja
tea1-600-600
//   full post    // ///